Megrontja a térdét de nem fáj

Navigáció

Megrontja a térdét, de nem fáj

Ha néha valaki felkiált: fizetek, mindenki ránéz. Panaszkodik, hogy a tanítók bottal nevelnek. A szemek megtágulnak, mint mikor csoda veri meg őket. Mintha az éjszaka különös zokogásában csodálkoznának, hogy vannak, hogy élnek, hogy akarnak.

Mert bár tavaszi és virágok anyja: mégis hosszu zokogás volt az éjszaka. Fenn a levegő raktárain valami csődbe jutott temetkezési vállalat rendezett végeladást. Hajh boldog idők! Hajh szép fiatalságunk évei! Roppant fekete posztók hulltak a föld felé s nehéz lebegéssel úsztak a fellehelt meleg párákban.

A kávéház hatalmas ablakaihoz úgy tapadt a sűrű vak éjszaka, mint egy lidércnyomás. Az Egyetem ucca és az Irányi-ucca lámpái dideregve mutatták ezt a végtelen fekete sírást. És amint a panaszos piszkos aszfalt elnyult más síró szennyes aszfalt felé, amint az íjedt üres uccák üres uccákba ásítottak, amint a súlyos fekete házak komor fekete házak felé dőltek: az egész óriási alvó Budapest olyan végtelen csőd, olyan egyetlen dermedt jajgatás volt.

És künn a mezőkön is, a Gellért barna oldalain, a Lágymányos hallgató síkságain, bomlott virágok kelyhében és millió csira ajakán nehéz zokogás volt az élet.

A fiatal Niobé: a májusi éjszaka fekete ölébe szorította fakadó gyermekeit és jajgatva sírta a halál felé: - Minek szülni, minek teremni? Jaj, jaj, ne bántsd őket, csak most az egyszer ezeknek kegyelmezz, csak ez az egy tavasz ne haljon meg! A vendégek széternyedt testtel, szétpállott lélekkel ültek a nagy meleg súlyosság alatt. Alultápláltságot jelent.

A homlokokat kiverte az izzadság, a tagok önállókká hullva de nem fáj lankadtsággal érezték hiábavalóknak magukat.

Ernő, az öreg főpincér, az igézett alvó biztonságával jár a vendégek között. Ötven év óta teszi ezt, ötven év óta a Központi Kávéház a világ számára. Lelkesedtem a mérkőzés büszke babérjáért; csupa fül voltam, ha kalandos mesékkel tömtek s érdeklődésemet még jobban felcsigázták. Meséken hízott telhetetlen kíváncsiságom hamarosan kigyújtotta bennem a látás vágyát is: a felnőttek mulatságát, a cirkuszt akartam látni.

Akik ilyen játékokat rendeznek, kedves, híres emberek a közvélemény szemében; majdnem minden szülő szíve-vágya az, hogy gyermeke valamikor ilyen nevezetes ember lehessen. Ezt szeretnék, de azért szó nélkül tűrik, hogy a gyermek botot kap az iskolában, ha a cirkuszi játékok miatt elakad a tanulásban, amellyel viszont oda akarják eljuttatni, hogy valamikor ő is adhasson ilyen játékokat.

Könyörülő szemmel nézd, Uram, az ilyen oktalanságokat. Igazíts minket, híveidet, de azokat is, akik még nem ismerik nevedet, hogy azok is neveddel járjanak és megigazodjanak. Súlyos betegségében meg akar keresztelkedni. Tudtam én arról már kiskoromban, hogy megrontja a térdét mi Urunk Istenünk nagy alázatosan eljött hozzánk bűnös-gőgös emberekhez s megszerezte nekünk az örök élet reménységét.

Keresztjének jele sokszor volt homlokomon s anyám méhéből kijövetem óta sokszor meghintettek engem bölcsessége savával. Emlékszel, Uram, mikor egyszer gyermekkoromban valami belső nyavalya forróságától hirtelen szinte halálra váltam, emlékszel, Istenem, nekem akkor is pásztorom, - mekkora lelki éhséggel, mekkora hittel kértem Fiadnak, az én Uram-Istenemnek szent keresztségét édesatyámtól és mindnyájunk kegyes anyjától, Egyházadtól? Édesanyám tiszta, jámbor lelke tele volt gonddal örök üdvösségem miatt.

Nagy ijedtségében gyorsan rendezkedett is már, hogy az üdvösség szentségét felvegyem és a te megvallásoddal, Uram, bűnbocsánatot nyerve megtisztuljak. Állapotom azonban hirtelen jóra fordult. Megtisztulásom ennélfogva későbbre maradt, mert - gondolták - életben maradok, tehát egész biztosan még több bűn rútságába keveredem, s így lelkem bűnös állapota sivárabb és vigasztalanabb lesz, ha most keresztelnek.

Anyám arra megrontja a térdét, Uram, hogy atyám helyett inkább te légy atyám.

A vendégeket is inkább a fogyasztásukról és nem az arcukról ismeri. És amint a panaszos piszkos aszfalt elnyult más síró szennyes aszfalt felé, amint az íjedt üres uccák üres uccákba ásítottak, amint a súlyos fekete házak komor fekete házak felé dőltek: az egész óriási alvó Budapest olyan végtelen csőd, olyan egyetlen dermedt jajgatás volt. Szürke, összehúzott szemein látszik, hogy folytonos tapadással csak életének mindennap megújuló hivatalát látják. A kávéház hatalmas ablakaihoz úgy tapadt a sűrű vak éjszaka, mint egy lidércnyomás. Akármi tervük volt is velem, kétségkívül haszonhajtók lehettek nekem az életben azok az ismeretek, amelyeknek tanulására rászorítottak; de különben is nem azért engedelmeskedtem, mintha a fejemet valami okosabb dologra akartam volna adni, hanem azért, mert játékon járt az eszem. Keresztjének jele sokszor volt homlokomon s anyám méhéből kijövetem óta sokszor meghintettek engem bölcsessége savával. A fiatal Niobé: a májusi éjszaka fekete ölébe szorította fakadó gyermekeit és jajgatva sírta a halál felé: - Minek szülni, minek teremni?

Az Egyetem ucca és az Irányi-ucca lámpái dideregve mutatták ezt a végtelen fekete sírást. És amint a panaszos piszkos aszfalt elnyult más síró szennyes aszfalt felé, amint az íjedt üres uccák üres uccákba ásítottak, amint a súlyos fekete házak komor fekete házak felé dőltek: az egész óriási alvó Budapest olyan végtelen csőd, olyan egyetlen dermedt jajgatás volt. És künn a mezőkön is, a Gellért barna oldalain, a Lágymányos hallgató síkságain, bomlott virágok kelyhében és millió csira ajakán nehéz zokogás volt az élet.

A fiatal Niobé: a májusi éjszaka fekete ölébe szorította fakadó gyermekeit és jajgatva sírta a halál felé: - Minek szülni, minek teremni? Jaj, jaj, ne bántsd őket, csak most az egyszer ezeknek kegyelmezz, csak ez az egy tavasz ne haljon meg! A vendégek széternyedt testtel, szétpállott lélekkel ültek a nagy meleg súlyosság alatt. Alultápláltságot jelent. A homlokokat kiverte az izzadság, a tagok önállókká hullva de nem fáj lankadtsággal érezték hiábavalóknak magukat.

Ernő, az öreg főpincér, az igézett alvó biztonságával jár a vendégek között. Ötven év óta teszi ezt, ötven év óta a Központi Kávéház a világ számára. Itt volt pikkoló, itt volt pincér és harminc év óta itt szedi a pénzt. Már régóta csak megszokott teendőit látja a sok furcsaságu világból. A vendégeket is inkább a fogyasztásukról és nem az arcukról ismeri. És talán eszébe sem jut, hogy a cukornélküli szűrt világos kávé, a citromos tea mögött egy-egy külön arcu jajgatása jár a nyaggatott világnak.

Teendőiben, számításaiban sohasem vét. Megbízható mint egy örökre szabott acélgépezet. De ha beszélgetni próbálnak vele, nem hallja. Szürke, összehúzott szemein látszik, hogy folytonos tapadással csak életének mindennap megújuló hivatalát látják. Talán már nem is él. Talán a lélek már kiköltözött belőle szélesebb levegő, életebb élet felé. Szeliden repült, óvatos kanyargásokkal, odakoppanásai kiméletesen kimértek voltak.

Öreg, vaskos légy volt, aki már ismerte a világot s tudta, hogy halálos veszély a világosság szomjuhozása.

Megvallja bűnét, hogy játékos kedve miatt hátramaradt a tanulásban. Uram, minden lelkes és lelketlen állat teremtője, és vezére, bűneinknek pedig csak igazítója, látom, Istenem, hogy ezekben is vétkeztem, mert nem tartottam meg szüleim és elöljáróim parancsát. Akármi tervük volt is velem, kétségkívül haszonhajtók lehettek nekem az életben azok az ismeretek, amelyeknek tanulására rászorítottak; de különben is nem azért engedelmeskedtem, mintha a fejemet valami okosabb dologra akartam volna adni, hanem azért, mert játékon járt az eszem.

Lelkesedtem a mérkőzés büszke babérjáért; csupa fül voltam, ha kalandos mesékkel tömtek s érdeklődésemet még jobban felcsigázták. Meséken hízott telhetetlen kíváncsiságom hamarosan kigyújtotta bennem a látás vágyát is: a felnőttek mulatságát, a cirkuszt akartam látni. Akik ilyen játékokat rendeznek, kedves, híres emberek a közvélemény szemében; majdnem minden szülő szíve-vágya az, hogy gyermeke valamikor ilyen nevezetes ember lehessen.

Ezt szeretnék, de azért szó nélkül tűrik, hogy a gyermek botot kap az iskolában, ha a cirkuszi játékok miatt elakad a tanulásban, amellyel viszont oda akarják eljuttatni, hogy valamikor ő is adhasson ilyen játékokat. Könyörülő szemmel nézd, Uram, az ilyen oktalanságokat. Igazíts minket, híveidet, de azokat is, akik még nem ismerik nevedet, hogy azok is neveddel járjanak és megigazodjanak.

Súlyos betegségében meg akar keresztelkedni. Tudtam én arról már kiskoromban, hogy megrontja a térdét mi Urunk Istenünk nagy alázatosan eljött hozzánk bűnös-gőgös emberekhez s megszerezte nekünk az örök élet reménységét.

Keresztjének jele sokszor volt homlokomon s anyám méhéből kijövetem óta sokszor meghintettek engem bölcsessége savával. Emlékszel, Uram, mikor egyszer gyermekkoromban valami belső nyavalya forróságától hirtelen szinte halálra váltam, emlékszel, Istenem, nekem akkor is pásztorom, - mekkora lelki éhséggel, mekkora hittel kértem Fiadnak, az én Uram-Istenemnek szent keresztségét édesatyámtól és mindnyájunk kegyes anyjától, Egyházadtól?

Mintha az éjszaka különös zokogásában csodálkoznának, hogy vannak, hogy élnek, hogy akarnak. Mert bár tavaszi és virágok anyja: mégis hosszu zokogás volt az éjszaka. Fenn a levegő raktárain valami csődbe jutott temetkezési vállalat rendezett végeladást. Hajh boldog idők! Hajh szép fiatalságunk évei! Roppant fekete posztók hulltak a föld felé s nehéz lebegéssel úsztak a fellehelt meleg párákban. A kávéház hatalmas ablakaihoz úgy tapadt a sűrű vak éjszaka, mint egy lidércnyomás. Az Egyetem ucca és az Irányi-ucca lámpái dideregve mutatták ezt a végtelen fekete sírást.

És amint a panaszos piszkos aszfalt elnyult más síró szennyes aszfalt felé, amint az íjedt üres uccák üres uccákba ásítottak, amint a súlyos fekete házak komor fekete házak felé dőltek: az egész óriási alvó Budapest olyan végtelen csőd, olyan egyetlen dermedt jajgatás volt. És künn a mezőkön is, a Gellért barna oldalain, a Lágymányos hallgató síkságain, bomlott virágok kelyhében és millió csira ajakán nehéz zokogás volt az élet.

A fiatal Niobé: a májusi éjszaka fekete ölébe szorította fakadó gyermekeit és jajgatva sírta a halál felé: - Minek szülni, minek teremni? Jaj, jaj, ne bántsd őket, csak most az egyszer ezeknek kegyelmezz, csak ez az egy tavasz ne haljon meg! A vendégek széternyedt testtel, szétpállott lélekkel ültek a nagy meleg súlyosság alatt. Alultápláltságot jelent. A homlokokat kiverte az izzadság, a tagok önállókká hullva de nem fáj lankadtsággal érezték hiábavalóknak magukat.

Ernő, az öreg főpincér, az igézett alvó biztonságával jár a vendégek között. Ötven év óta teszi ezt, ötven év óta a Központi Kávéház a világ számára. Itt volt pikkoló, itt volt pincér és harminc év óta itt szedi a pénzt. Már régóta csak megszokott teendőit látja a sok furcsaságu világból. A vendégeket is inkább a fogyasztásukról és nem az arcukról ismeri.

Uram, minden lelkes és lelketlen állat teremtője, és vezére, bűneinknek pedig csak igazítója, látom, Istenem, hogy ezekben is vétkeztem, mert nem tartottam meg szüleim és elöljáróim parancsát.

Akármi tervük volt is velem, kétségkívül haszonhajtók lehettek nekem az életben azok az ismeretek, amelyeknek tanulására rászorítottak; de különben is nem azért engedelmeskedtem, mintha a fejemet valami okosabb dologra akartam volna adni, hanem azért, mert játékon járt az eszem.

Lelkesedtem a mérkőzés büszke babérjáért; csupa fül voltam, ha kalandos mesékkel tömtek s érdeklődésemet még jobban felcsigázták. Meséken hízott telhetetlen kíváncsiságom hamarosan kigyújtotta bennem a látás vágyát is: a felnőttek mulatságát, a cirkuszt akartam látni. Akik ilyen játékokat rendeznek, kedves, híres emberek a közvélemény szemében; majdnem minden szülő szíve-vágya az, hogy gyermeke valamikor ilyen nevezetes ember lehessen. Ezt szeretnék, de azért szó nélkül tűrik, hogy a gyermek botot kap az iskolában, ha a cirkuszi játékok miatt elakad a tanulásban, amellyel viszont oda akarják eljuttatni, hogy valamikor ő is adhasson ilyen játékokat.

Könyörülő szemmel nézd, Uram, az ilyen oktalanságokat. Igazíts minket, híveidet, de azokat is, akik még nem ismerik nevedet, hogy azok is neveddel járjanak és megigazodjanak. Súlyos betegségében meg akar keresztelkedni. Tudtam én arról már kiskoromban, hogy megrontja a térdét mi Urunk Istenünk nagy alázatosan eljött hozzánk bűnös-gőgös emberekhez s megszerezte nekünk az örök élet reménységét.

Keresztjének jele sokszor volt homlokomon s anyám méhéből kijövetem óta sokszor meghintettek engem bölcsessége savával. Emlékszel, Uram, mikor egyszer gyermekkoromban valami belső nyavalya forróságától hirtelen szinte halálra váltam, emlékszel, Istenem, nekem akkor is pásztorom, - mekkora lelki éhséggel, mekkora hittel kértem Fiadnak, az én Uram-Istenemnek szent keresztségét édesatyámtól és mindnyájunk kegyes anyjától, Egyházadtól?

Édesanyám tiszta, jámbor lelke tele volt gonddal örök üdvösségem miatt. Nagy ijedtségében gyorsan rendezkedett is már, hogy az üdvösség szentségét felvegyem és a te megvallásoddal, Uram, bűnbocsánatot nyerve megtisztuljak.

Állapotom azonban hirtelen jóra fordult.

Panaszkodik, hogy a tanítók bottal nevelnek. Megtisztulásom ennélfogva későbbre maradt, mert - gondolták - életben maradok, tehát egész biztosan még több bűn rútságába keveredem, s így lelkem bűnös állapota sivárabb és vigasztalanabb lesz, ha most keresztelnek. Meg már unta is a dolgot s így éjnek évadján jobb szeretett volna aludni egy kockacukor tetején. Szeliden repült, óvatos kanyargásokkal, odakoppanásai kiméletesen kimértek voltak. Hajh szép fiatalságunk évei! S intramuszkuláris glükózamin készítmények segítetted, övé lett a győzelem.

Fenn a levegő raktárain valami csődbe jutott temetkezési vállalat rendezett végeladást. Hajh boldog idők! Hajh szép fiatalságunk évei! Roppant fekete posztók hulltak a föld felé s nehéz lebegéssel úsztak a fellehelt meleg párákban. A kávéház hatalmas ablakaihoz úgy tapadt a sűrű vak éjszaka, mint egy lidércnyomás.

Az Egyetem ucca és az Irányi-ucca lámpái dideregve mutatták ezt a végtelen fekete sírást. És amint a panaszos piszkos aszfalt elnyult más síró szennyes aszfalt felé, amint az íjedt üres uccák üres uccákba ásítottak, amint a súlyos fekete házak komor fekete házak felé dőltek: az egész óriási alvó Budapest olyan végtelen csőd, olyan egyetlen dermedt jajgatás volt.

És künn a mezőkön is, a Gellért barna oldalain, a Lágymányos hallgató síkságain, bomlott virágok kelyhében és millió csira ajakán nehéz zokogás volt az élet.

A fiatal Niobé: a májusi éjszaka fekete ölébe szorította fakadó gyermekeit és jajgatva sírta a halál felé: - Minek szülni, minek teremni? Jaj, jaj, ne bántsd őket, csak most az egyszer ezeknek kegyelmezz, csak ez az egy tavasz ne haljon meg! A vendégek széternyedt testtel, szétpállott lélekkel ültek a nagy meleg súlyosság alatt. Alultápláltságot jelent. A homlokokat kiverte az izzadság, a tagok önállókká hullva de nem fáj lankadtsággal érezték hiábavalóknak magukat.

Ernő, az öreg főpincér, az igézett alvó biztonságával jár a vendégek között. Ötven év óta teszi ezt, ötven év óta a Központi Kávéház a világ számára. Itt volt pikkoló, itt volt pincér és harminc év óta itt szedi a pénzt. Már régóta csak megszokott teendőit látja a sok furcsaságu világból. A vendégeket is inkább a fogyasztásukról és nem az arcukról ismeri.

És talán eszébe sem jut, hogy a cukornélküli szűrt világos kávé, a citromos tea mögött egy-egy külön arcu jajgatása jár a nyaggatott világnak. Teendőiben, számításaiban sohasem vét. Ezt szeretnék, de azért szó nélkül tűrik, hogy a gyermek botot kap az iskolában, ha a cirkuszi játékok miatt elakad a tanulásban, amellyel viszont oda akarják eljuttatni, hogy valamikor ő is adhasson ilyen játékokat.

Könyörülő szemmel nézd, Uram, az ilyen oktalanságokat. Igazíts minket, híveidet, de azokat is, akik még nem ismerik nevedet, hogy azok is neveddel járjanak és megigazodjanak. Súlyos betegségében meg akar keresztelkedni. Tudtam én arról már kiskoromban, hogy megrontja a térdét mi Urunk Istenünk nagy alázatosan eljött hozzánk bűnös-gőgös emberekhez s megszerezte nekünk az örök élet reménységét.

Keresztjének jele sokszor volt homlokomon s anyám méhéből kijövetem óta sokszor meghintettek engem bölcsessége savával. Emlékszel, Uram, mikor egyszer gyermekkoromban valami belső nyavalya forróságától hirtelen szinte halálra váltam, emlékszel, Istenem, nekem akkor is pásztorom, - mekkora lelki éhséggel, mekkora hittel kértem Fiadnak, az én Uram-Istenemnek szent keresztségét édesatyámtól és mindnyájunk kegyes anyjától, Egyházadtól?

Édesanyám tiszta, jámbor lelke tele volt gonddal örök üdvösségem miatt. Nagy ijedtségében gyorsan rendezkedett is már, hogy az üdvösség szentségét felvegyem és a te megvallásoddal, Uram, bűnbocsánatot nyerve megtisztuljak.

Állapotom azonban hirtelen jóra fordult. Megtisztulásom ennélfogva későbbre maradt, mert - gondolták - életben maradok, tehát egész biztosan még több bűn rútságába keveredem, s így lelkem bűnös állapota sivárabb és vigasztalanabb lesz, ha most keresztelnek. Anyám arra megrontja a térdét, Uram, hogy atyám helyett inkább te légy atyám. S intramuszkuláris glükózamin készítmények segítetted, övé lett a győzelem. Törvényed szerint egyébként férje hatalma alatt volt, pedig sokkal érdemesebb volt, mint az; de ebben is neked szolgált.

Uram, szeretném tudni, ha neked is úgy tetszik, mi terved volt velem, hogy akkor kereszteletlenül maradtam?